harmadik.

Köszönöm szépen a kommenteket. <3 Tényleg nagyon arik vagytok:) 

Nem is tervezek túl sok szájtépést, itt is a rész.:)

Remélem most se lesztek lusták.:$ <3

   A fejem szét akar robbanni, ez már teljesen biztos. Kegyetlenül lüktet és fáj. Az ébresztőm, ami csak egyfolytában cseng, nem segít túl sokat a helyzeten. Mikor ki akarom nyomni, ügyesen leverem és begurul az ágy alá, majd ott folytatja a rikoltozást.
- Nem igaz - nyöszörgök, majd legurulok a földre, hogy előhalásszam a telefonom. Pár perc kemény nyújtózkodás után, ami nem tett túl jót az émelygésemnek, sikerül elérnem és kikapcsolnom. Egy kicsit a földön ülve várok, hátha elmúlik a szédülés, de miután z nem működik, rájövök, hogy így kell elkészülnöm és iskolába mennem. Idióta Katy! Miért kell hétköznap bulit tartania?! Idióta Shay! Miért kell elmenni rá?! Idióta én! Miért kell szerda este leinnom magam?!
   Kimegyek a fürdőbe, majd eléggé megijedek, mikor meglátom magam. Szemeim karikásak, a sminkem össze-vissza van kenődve, hajam kócos, a hullámcsattok elég érdekesen lógnak belőle úgy mindenhol és elég sápadt vagyok. Nem, nem sápadt. Rosszabbul nézek ki, mint egy albínó. Pár percig bámulom ijesztő tükörképem, majd a WC-hez szaladok, térdre borulok és hányni kezdek.
Soha többet nem iszok.
   Nagyon gyorsan lefürdök, illetve olyan sebességgel, amivel a másnaposságom engedi, aztán oldalra fonom a hajam, felveszek egy fekete farmert és trikót, rá egy szürke, csónak nyakú hosszujjút, majd valami alapsminket dobok a fejemre, hogy kicsit emberibb külsőt öltsek. Persze ehhez elhasználom a sminkes dolgaim háromnegyedét. Cuccaimat egy gyors mozdulattal besöpröm a táskámba, abban reménykedve, hogy legalább egy mai órát eltalálok, majd a befűzetlen bakancsomban vágtatok le a lépcsőn, mert késésben vagyok. Felkapom a szürke kukás sapkám, majd a napszemüvegem és kivágódok az ajtón.
   A busz hangjától szét megy a fejem. Csak jobban hasogat. Az ablakon még csak ki sem merek nézni, mert, ha megteszem, biztos vagyok benne, hogy elhányom magam, az pedig most nem hiányzik senkinek sem. Bár ezen a jármű zötykölődése se segít túl sokat. Makacsan a kezeimre koncentrálok, még Justinék hangoskodására sem kapom fel a fejemet. Azért imádkozok, hogy semmi ne akarjon kikívánkozni, mert nincs nálam se zacskó, se semmi. Nos, ez egészen addig be is válik, míg a busz egy hirtelen és hangos csikorgással lefékez a suli előtt, amitől a gyomrom hirtelen a nyakamba csúszik. Egy nénit és néhány embert félre lökve rohanok lefele, abban reménykedve, hogy nekimentem valamelyik görénynek. Lefékezek az első kukánál.
- Durva volt a tegnap este, mi? - hallok egy gúnyos hangot a hátam mögül.
- Justin, csak most ne, kérlek. Nélküled is úgy érzem magam, mint egy darab szar - nyögöm ki, két öklendezés között, miközben görcsösen markolom a kuka szélét.
- És velem? Velem hogy érzed magad? - kérdezi, miközben felveszi a sapkámat a földről, ami időközben leesett. A kérdése eléggé meglep, de nem nagyon tudok mit reagálni, mert ismét hányni kezdek.
- Szia Bieber! Viszlát Bieber! - legyint neki Shay, majd kitépi a kezéből a sapkámat és a ledöbbent srácot félre lökve mellém lép. - Kérsz fájdalomcsillapítót? - kezd el rögtön kutakodni a táskájában.
- Igen, az kezdetnek jó lenne... - egyenesedek fel, majd a kezembe nyomja a vizes üveget és a gyógyszert. 

- Kémián meg majd kialudhatod magad. 

- Köszönöm... Amúgy... csináltam valamit tegnap este? - ráncolom a szemöldököm, majd visszaadom neki a vizet, de közben elindulunk befele.
- Tartsd meg! Amúgy lehánytad Mr. Tökély cipőét - kuncog.
- Most szívatsz - nevetek fel, miközben a vizet a táskámba süllyesztem és visszaveszem a sapkámat.
- Sikított, mint egy kislány - bólogat hevesen.
- Most szívatsz! - ismétlem meg röhögve.
- Nem én - rázza a fejét vihogva.
- Ah, és még csak nem is emlékszem rá! - lépek a szekrényemhez.

- Kár. Elég ritka pillanat volt - vigyorog.

- Láttam már rosszabb szituációban is - vonok vállat.

- Ezt most mire véljem? - ráncolja a homlokát.

- Mindegy - sóhajtok -, ma van az első jelenésünk a dilidokinál - pakolom be a táskám felesleges tartalmát az alsó polcra, amit csak úgy reggel behánytam. (Majdnem szó szerint.)
- Ne menj - szögezi le egyszerűen.
- Muszáj. Nincs kedvem egy hónapig otthon ücsörögni. Nem hiányzik - sóhajtok.
- Akkor... túl kell élned - közli, majd becsapja a szekrénye ajtaját.
- Ja, sajnos...

***

- Voltál már bent? - foglalok helyet az egyiken a piros székek közül, amiket a terem előtt helyeztek el.
- Persze. Minden délután itt lógok, ha eddig nem tűnt volna fel - forgatja a szemét, majd kezdi el rázni a lábát idegesen.
- Látom megint rászoktál - sóhajtok, miközben a fel-le járó végtagját nézem. Régen is mindig ezt csinálta, ha valami olyan történt, ami nem a kedvére való lett volna.
- Mit érdekel? - köpi dühösen.
- Idegesítő, még mindig - jelentem ki.
- Leszarom, még mindig - nyomkodja tovább telefonját. Pár percig csendben ülünk egymás mellett. Még mindig a lábát nézem, ami egyre irritálóbb.
- Fejezd már be! - csikorgatom a fogaimat.
- Nem - vonja meg a széles vállát.
- Justin - csapok a combjára, mire megdermed és a kezemre néz. Gyorsan elkapom onnan, majd a következő pillanatban nyílik a gyogyi ajtaja.
- Patrisha Jackson és Justin Bieber? - pillant fel papírjából Mrs. Clarks, mire bólintunk. - Gyertek be! - int kedvesen, mire fújtatva felállunk. Kevés olyan udvariatlan görény létezik, mint Bieber, az biztos. Miután becsörtet a szobába, velem a sarkában, megtorpan. Akárcsak én. Persze nekimegyek. Hátrálok egy lépést, majd körbe fordulok.
   Az iroda elég szűkösen van berendezve. Mindenhol könyvek vannak. Nem csak a polcokon, hanem a földön is kis rendezett kupacokban. Lehuppanok az egyik székre, Justin pedig a mellettem levőn foglal helyet.
- Nos, gyerekek. Amint hallottam, elég komoly összetűzésekbe keveredtetek egymással mostanság. Nem is egyszer. Orrcsont repedés, törött tojás, nagy kiabálások, kötözködés, egymás hergelése, egy kiszakadt ajtó, elég kemény keletkezett károk és egy törött pad. Mi ennek az oka? - fonja össze a karját maga előtt. Ajkaimat összepréselem, nem tervezek erre a kérdésre válaszolni, csak Justinra pillantok, aki a kezeit bámulja. Tudja. Tudja, hogy ő a hibás. Tudja. Látom rajta. - Hmm? Mi az oka? Esetleg történt valami köztetek, ami ennek az egésznek a hátterében áll? - hajol előrébb. Szőke haja előre omlik, fiatalos arcára érdeklődő kifejezés ül. Mrs. Clarks egyáltalán nem öreg. Mondhatni, fiatal az itt tanítók többségéhez képest. Nem nézek kék szemeibe. - Srácok, ne legyetek ilyen passzívak! - sóhajt, mire nyelek egy nagyot és beharapom az alsó ajkam, hogy ne remegjen. - Látom, hogy van itt valami. Ti régen nem utáltátok egymást. Emlékszem. Akkor voltam pálya kezdő. Ti voltatok, akik még a reggelijüket is megosztották egymás között. Trish, neked talán egy rózsaszín, csőrikés uzsonnás dobozod volt, nem? - ráncolja a szemöldökét hunyorogva miközben az emlékei között kutat. Éppen nyitom a számat, hogy kijavítsam, mikor valaki megelőz.
- Ariel-es - suttogja Justin, mire elszorul a torkom és lehorgasztom a fejem.
- Tényleg, most már emlékszem - dől hátra Mrs. Clarks, miközben tekintetét nem veszi le rólam. Érzem. - Mi történt? Mi a fene? Szeretném, ha elmondanátok, mert a problémákat meg kell oldani, nem elfutni előlük - rázza a fejét. Miután továbbra sem vagyunk hajlandóak aktivizálni magunkat, úgy dönt, hogy taktikát változtat, ami nekem cseppet sem kedvez. - Trish. Hogy van az édesapád? - intézi felém a következő kérdését, mire Justin értetlenül felém kapja a fejét, az én gyomrom pedig összerándul. Ez váratlan volt.
- Ahogy eddig - mondom halkan végül, miközben igyekszek úgy csinálni, mintha a mellettem ülő személy itt se lenne, nem is létezne.
- Voltatok bent nála?
- Hát. Tim most is vele van, de nem jósolnak neki túl sokat - tűrök a fülem mögé egy kibomlott tincset.
- Charlie beteg? - kérdezi Justin fojtott hangon, mire biccentek.
- Ma megyek be hozzá - nézek továbbra is a bólogató Mrs. Clarks-ra.
- Tim hogy viseli?
- Mrs. Clarks. Értékelem a törődését, de most nagyon nem szeretnék erről beszélni. Azért vagyunk itt, hogy megoldjuk ezt a konfliktust, nem pedig azért, hogy az én családi hátteremet fejtsük ki - szögezem le. Nem szeretem, ha a magánéletemben vájkálnak.
- Igazad van, ne haragudj! Nos, a következőt szeretném. Forduljatok egymással szembe - int, mire engedelmeskedünk. Igyekszem úgy változtatni a szék pozícióját, hogy ne verjek le egy könyvkupacot se. -, nagyszerű, most pedig nézzetek egymásra és mondjátok ki az első dolgokat, amik az eszetekbe jutnak. Csak őszintén, Trish. Kezdd, kérlek! - dől ismét előre kíváncsian. Kelletlenül Justin szemébe nézek, egy pillanatig habozok, majd dőlni kezdenek belőlem a szavak:
- Egy arrogáns seggfej, aki azt képzeli, mindenkinél jobb és bármit megtehet. Még az állítólagos legjobb barátját is megalázhatja csak azért, hogy menőnek tűnjön. Mindig beleköt mindenkibe, nem bírja elviselni, ha akármiben is veszít. Mindig, de mindig mást okol, még akkor is, ha minden az Ő hibája! Nem bírja feldolgozni az elutasítást, ezért kicsinyes módon áll bosszút, például megdobál tojással, vagy bezár a takarítószer raktárba - hadarok dühösen gesztikulálva.
- Trish... - döbben meg Mrs. Clarks egy pillanatra.
- Áh! - teszem fel a mutatóujjam. - Még nem végeztem! Úgy gondolja, ő a legjobb és soha, de SOHA nem kér bocsánatot, ak...
- Ez nem igaz! - csattan fel Justin.
- De, igaz! Te is tudod? Mikor összetörted a biciklim, mikor megetted az összes sütimet, méghozzá egyedül, mikor megölted az aranyhal...
- Öt éves voltam, az isten szerelmére - védekezik szinte azonnal. Mintha tudta volna, hogy ezt akarom mondani, ami könnyen előfordulhat...
- De megölted Toby-t! - sikítom.
- Véletlen volt!
- Lényegtelen! Nem köszön meg semmit, soha, mert úgy gondolja, neki alapból minden jár...
- Én vagyok a hálátlan, én? - hitetlenkedik, miközben szemöldökei a plafont verdesik.
- Igen, Bieber, te! Sőt, könyörtelen vagy és népszerűségfüggő, a szexről pedig ne is beszéljünk! - rázom a fejem hevesen. - Nem ismersz olyat, hogy mérték és akármihez is érsz, mindent TÖNKRE TESZEL! - kiabálok.
- Hű - csettint Justin mosolyogva -, ez igen - néz mereven a szemembe.
- Trish... - keresi a szavakat Mrs. Clarks, miközben én próbálok lenyugodni. Kezem iszonyatosan remeg és úgy érzem, ha nem teszek valamit sürgősen, megint meg fogom ütni.
- Csak egy percet kérek! - szorítom ökölbe a kezem, másikkal az orrnyergemet kezdem masszírozni.
- Rendben. Justin, te jössz! - fordul felé kíváncsian.
- Hogy mit látok? Mi jut eszembe? - nevet fel keserűen.
- Igen - bólint válaszként.
- Egy megtört lányt, aki mindenkinél jobbnak és erősebbnek akar játszani, pedig arra vár, hogy valaki a maszkja mögé lásson. Aki magának akarja az egész mindenséget és ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja, azt hiszi, itt a világ vége. Nem képes beletörődni semmibe és ő a legharagtartóbb ember a világon, akit csak el lehet képzelni, soha nem bocsát meg. Soha. Ha azt is mondja, mindig lesz egy kis keserű szájíze - von vállat higgadtan. Döbbenten hallgatom. Kezemet még mindig az orrnyergemen pihentetem, eltakarva az arcomat.
- Ez tartalmas volt... és őszinte - rágcsálja az ajkát Mrs. Clarks.
- Elmehetnék? - kérdezi Justin halkan, mire a kap egy bólintást. Felpattan és kiviharzik a szobából. Az ajtót jó hangosan bevágja maga után, mire összerezzenek. Mrs. Clarks szólásra nyitja a száját, de megrázom a fejem. Csak csendben ülünk egymással szemben, végül én is távozok.